Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

pulitzermacskaparás

Hagyom...

2020. február 02. 14:34 - Pulitzermacska

„Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!”

Hagyom...

...kezdődő ritmuszavar jeleit produkálom a szigeten. Jobb, hogy leültünk, van amitől a láb is elgyengül nem csak az edzett lélek. Hol vagyok? Már megint hol vagyok? – kérdezem magam először halkan, aztán azon a vékony, kétségbeesett, fojtó hangon, amitől magam is megijedek. Randin vagyok, épp vallatok, épp vallanak. 

Azonnal reagál a testem arra, amit mondd. A szívemet összeszorítja egy kéz. Szorít, enged, szorít, enged, még nem öl meg... Nagylevegő, tudatos jelenlét, beszív, kifúj, ide figyelj, ne kalandozz el, beszív, kifúj, maradj itt kicsilány, maradj itt! 

Amikor az az ember, akinek a lényébe néhány hét alatt beleszerettél elmeséli a múltját, ami kísértetíesen hasonlít az exed melletted, veled megélt szeretőkkel tűzdelt múltjára, akkor a test hirtelen elernyed. Elernyed, mintha feladta volna. Eddig bírtam, vigyed a lelked ahogy akarod! Én ehhez nem asszisztálok még egyszer!

Nézd milyen terhet kaptál fel már megint, nézd csak meg jobban, fogd a kezedbe, most, forgasd meg! Mázsás súlyú üveggömb. Látod benne a jövőd? Látod, ahogy hiába szeretsz? Látod, ahogy mozgatod érte a földet? Látod, ahogy a figyelmed beszűkül, ahogy megszűnik a világ? Látod, hogy hiába?!
Látod?!
Látod ugye, hogy szenvedni fogsz, mint a kutya?!
Nem akarod látni? Ja, az más! Mindjárt más! Elhiszem, hogy nem akarod látni. Olyan rossz ezt látni. 

Hogy a fenébe lehetséges, hogy azon a szépséges szájon kicsúszó szavaknak ilyen brutális hatalmuk van? Szavak, csodálatos szavak. Eldöntenek egy életet, feljárnak mint kísértetek... 

Nem akarok félni!
Egy éve nem félek!
Egy éve hallgatok arra a belső hangra, ami mint a színházi súgó, feszült figyelemmel kíséri minden léptem, és ha elakad a szavam, halkan, úgy, hogy épp csak én halljam, bemondja a kezdő sort.

Ez itt a kulcs! A súgó.
A súgó összerezzent a szigeten, amikor kiderült, hogy a színészek nem tartják magukat az eredeti szerelmes szövegkönyvhöz. Ijedten tette-vette papírjait, pironkodva kapkodott a lapok után, amiket felkapott a szél. Pedig nem történt más, csak az átirat helyett mégis az eredeti (ld. még: őszinte) szövegkönyvhöz ragaszkodott a rendező.

Ha az elmondott történetek mögötti pszichológiát vizsgálom, akkor nettó fájdalom következik úgy fél, egy éven belül. (Abban az esetben, ha nem beszéljük át most töviről hegyire, hogy mit akarunk, várunk és vágyunk ettől a kapcsolattól.) Ha megengedem neki azt, amit magamnak bármikor megengednék, mégpedig a változás lehetőségét, akkor visszarázódhatnánk a jelenbe. Oda, ahol vagyunk és ahol a valódi dolgok történnek. 

Az, amit hallottam tőle róla, két oknál fogva hatott rám ilyen brutálisan. Egyrészt, ahogy ő, úgy eS is az igeneket kereste magára. Újra és újra. Hogy az kapuzárási pánik volt vagy kőtődési zavar, lényegében mindegy, mert társként egyiket sincs módom, módunk gyógyítani. Ez a legfontosabb! Azt tudomásul vennem, hogy ami most ijesztő vagy nem tetsző benne, az úgy marad, egészen addig amíg ő maga meg nem ijed tőle.
eS óta tudom azt is, hogy indikátor sem lehetek. Hogy az őszinteségemmel és a kimondásaimmal általában inkább felnagyítom az ilyen férfiak önkritikáját és az önmagukkal szembeni rossz érzését, ami természetszerűen oda vezet, hogy keresnek mást, aki nem ilyen kegyetlenül őszinte. A franc se akar egy folyamatosan pofázó tükörrel együtt élni. 

De akkor ki tud együttélni kivel? Én kivel tudok, tudnék együtt élni? Van-e olyan múltú, és jövőképű ember, aki a puzzle utolsó darajaként illeszkedik hozzám, az én belső világomhoz. Aki nem félni fog tőlem, hanem bátran szeret. Aki nem indítja magát eleve alárendelt szerepből. Iszonyú nehéz lehet a Férfinak lenni abból a pozicióból, melyben a gyanú magjait már az első napokban elültettem a másikban. És iszonyú nehéz aközött nőként különbséget tenni, hogy a változni akarás őszintesége mondatja-e el vele a történetét vagy eleve mentségként lesz ott ez a súlyos üveggömb, tele színes múltbuborékokkal a kapcsolatunkban, amire bármikor oda lehet mutatni, mentségként hivatkozva a korábban elhangzottakra?!

Nekem fontos a jövő. Az, hogy a jövőmet kivel töltöm. Halálosan unom a keddtől-keddig kapcsolatokat. Szeretnék valakit komolyan venni, szeretném, ha valaki komolyan venne. Ha esélyünk lenne egy alárendeltségmentes döntésre, hogy együtt vagy sem. 

De unom magam, Te jó ég! 

Megyek és megélem azt a jót, amit ez a kezdődő kapcsolat most adhat. Nincs más. A most van. A mostban szeretnék vele lenni, vele enni, vele beszélgetni, vele szerelmeskedni. Ami most van, és ami most lehet, az úgyis eldönti a következő most kimenetelét.

Hagyom... akkor is, ha balgaság, és ha tévedés, mert ha balgaság, és tévedés, akkor úgyis tanítás is egyben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pulitzermacska.blog.hu/api/trackback/id/tr4715451024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.